Bajusz Orsolya Elemez

Aláírtam egy titoktartási nyilatkozatot, úgyhogy nem rakom ki ide az absztraktot.

  This essay focuses on the entanglement of art and politics by providing an autoethnographical encounter with Hungarian "feminism", which, in the author’s case, has been the backwater of political parties and lobbies. The essay provides a brief overview of the criticism of the participatory turn in contemporary art, which claims that such participation is a public ritual, and it has been politically co-oped for different means such as producing fake consensus or the illusion of democratic engagement. However, the author argues that co-optation would have been unavoidable as it stemmed from certain dynamics internal to the field.  What the author describes belongs to the domain of totalitarian cults: silencing dissent, breaking someone’s free will, and bending the perception of reality.  Through the fusion with politics, art was instrumentalized as a set of status games and an inherently social (interactionist) phenomenon, (discursive) means to gain symbolic legitimacy, or at

  Abstract Science communication increasingly employs novel media formats based on visual media and contemporary art. These novel media formats also intervene in political discourses, situate actors, confer or contest legitimacy. To inquire about this particular cross-section of art, science, and politics I examine the visual rhetorical, and affective strategies that were used by GMO opponents in Hungary during the years 2005-2015.  How do the anti-GMO images and events I analyze channel political rhetorics, and what other political subtext they have? Through what mechanisms, with what broader ideological layers? Besides the images, I inquire about the production of the images: who made them, within what kind of networked context? Could these events and images be considered science communication, political mobilization, media art? I triangulate visual methods (content analysis, visual framing analysis, discourse analysis) with focus groups, to examine the visual rhetorical and affectiv

  Itt álljunk meg egy percre: milyen műkritika ez a szöveg? Nem gazdasági, nem politikai, nem történeti fókuszú, nem dramaturgiát elemez, nem a műfajok keveredésére, nem a médiahasználatra fókuszál, és még csak nem is a befogadó szubjektív tapasztalatát írja le. Kapcsolódásokat szeretnék leírni, és a kapcsolatok ágenseit, beleértve a nem-embereket, vészmadarakat, egregorokat is. A ↻ ʂúçʂ kapcsán mindenki maga dönti el, mi Jinx, Azazello és Admin ontológiai státusza. Nem reprezentációk, mert nem valami vagy valaki helyett, vagy valaki nevében vannak jelen; és nem is metaforák, hanem azok, amik, önmaguk és cselekvők. Az egregor helyett lehetne rájuk az angol mascot,  esetleg a jiddis kabbalah szóból származó kabalát használni. A kabala szerencsét hozó tárgy, a mascot kifejezetten csoportok kabalafigurája, amelynek nem kell mindenféleképpen tárgyban manifesztálódnia, reprezentálhatják képek vagy dalok is.  A ↻ ʂúçʂ során a kabalafigura alakít csoportot, mint ahogyan a három egregore cso

 Autoetnográfiánkban személyes tapasztalataink és a vonatkozó szakirodalom dialektikája alapján vizsgáljuk a magyarországi nyilvánosságban zajló hegemóniaküzdelem egyes aspektusait. Egyéni, de összefüggő személyes elbeszélésünket tesszük adattá és vonunk le belőlük induktív, a módszernek megfelelően limitált következtetéseket. Fő fókuszunk, hogy milyen aktorok milyen terepeken és milyen kapcsolatrendszereken keresztül, valamint milyen mechanizmusok működtetésével játszanak fontos szerepet a hegemóniaküzdelemben az általunk megismert „progresszív” oldalon. Leírjuk többek közt azokat a mechanizmusokat, amelyekkel a progresszív aktorok a kettős hegemónia logikáját megkérdőjelező nyilvános megszólalásokat semlegesítik, transzformálják, saját hegemón diskurzusuk logikájába integrálják vagy elhallgattatják, ezzel helyreállítják a moralizáláson (jó progresszívek vs. gonosz elmaradottak) alapuló rendet. A terepen kialakuló konfliktusok mentén reflektálunk a progresszív szereplők közti kapcsola

 https://index.hu/velemeny/2021/09/08/cancel-culture---falkavadaszat-emberekre-az-erkolcs-neveben/ "Tömegtársadalom van, de nincs tömeg. Például te milyen zenét hallgatsz? Én valószínűleg nem ismerem azokat a számokat. Nincsenek szubkultúrák, és már trendek sincsenek. Nem tudom egy képernyőn látott ruháról, vintage-e. Ahogy azt sem igen tudnám megmondani, mi a divat. Egy adott zenéről nem tudom, ma készült, vagy 10 éve. FOGYASZTÁSI SÉMÁK MENTÉN MÁR NEM LEHET A TÖMEGBŐL SZEGMENSEKET ALKOTNI. AMI A TE TAPASZTALATOD ÉS INFORMÁCIÓD A TE FOGYASZTÓI BUBORÉKODBAN ÉS A TE VÉLEMÉNYBUBORÉKODBAN, AZ NEM AZ ENYÉM. Mivel a progresszív eszmék és általában a liberalizmus csődje miatt nem tudnak se a döntéshozók, se a média jövőképet adni, lelkesedéssel mobilizálni, marad az érzelmi zsarolás és uszítás. A cancel culture eszközt ad a „tömegnek” felmutatni és általuk helyeselve szimbolikusan megsemmisíteni, meggyalázni és sárba tiporni embereket, kiiktatva őket az emberszámba veendők köréből. A köz

This article, focusing on three technologies, aims to synthesize and compare the themes, empirical research, and overall findings of the literature about how visual and participatory media intervenes in contemporary public debates and controversies about emerging biotechnology, with a focus on stem cell research, GMOs, and robots. With the emergence of novel science communication formats and their incorporation of new media such as internet memes or live performances, for the purposes of this review visual and participatory media would have been impossible to separate from each other. Two themes became evident in the review: 'nature', and 'future' as ideological anchors. GMOs are often depicted negatively, as a threat, embodying the boundary-crossing between human-nonhuman, and the potential of robots and stem cell research is overestimated. Images often depict a fantasy future as a present reality. Such media exerts effects through various mechanisms: either through ge