Politika és aktivizmus a művészetben - Milyen kultúrpolitikát szeretnénk? III.

"A nyugati, liberális progresszió letéteményesének, a felzárkóztató élcsapatnak lenni magyar kulturális és politikai szereplők számára régóta egy módja a legitimáció elnyerésének. Ez abból a tévhitből fakad, hogy a magyar társadalom problémáit valamiféle civilizatorikus deficit szüli, és ezért a megoldást is  „a nép felvilágosításában” látják, vagy példát mutatni nekik “emberségességből”, egyszóval olyan mintát közvetíteni, amelynek mentén megvalósulhat az idealizált fejlett nyugathoz való felzárkózás. Számos probléma van ezekkel az elképzelésekkel. A leginkább szembetűnő talán az, hogy Trump megválasztása és a Brexit után egyáltalán nem lehet komolyan venni a nyugati felsőbbrendűség mítoszát. Magyarországon volt a nyugati mintáknak megfelelő intézményrendszer, volt (még van is) kulturális élet, művészeti kánon. A rendszerváltás gyakorlatilag egyetlen ígérete sem valósult meg. A stabil intézményrendszer önmagában azonban nem garancia a társadalmi igazságosságra, demokráciára vagy jólétre. Az ígéretek ellenére Magyarország nem lett sem Németország, sem Ausztria. Az életszínvonal és a jövedelmek sem közelítik meg a németországit vagy az osztrákot. Amikor pedig a hitelválság idején tömegek vándoroltak ki a „művelt nyugatra”, sokuk számára lepleződött le a „nyugat” idealizált képe, amely az egyes nyugati országok komplex világaival való szembesülésen keresztül, ezek megtapasztalása által történhetett meg."

http://tranzitblog.hu/bajusz-orsolya-es-basthy-agnes-nem-minden-az-aminek-latszik/